A szcientológia valláspatológiai szemmel
Ez a cikk Dr. Süle Ferenc: Valláspatológia – A vallási és kórlélektani folyamatok keveredésének mélylélektani vizsgálata c. könyve alapján készült, és annak kizárólag a szcientológia szempontjából releváns részeit elemzi.
Megjegyzés: a könyv természetesen ennél jóval szerteágazóbb módon taglalja a valláspszichológiát; a főbb megállapításokat két további cikkben fogjuk feldolgozni. A témával foglalkozó szakembereknek és segítőknek mindenképpen ajánlott olvasmány; egy nagyon érdekes és rendszerbe foglalt elméleti megközelítést, jó meglátásokat, illetve hasznos tanácsokat és tapasztalatokat tartalmaz.
A szerzőről
Dr. Süle Ferenc (1936-2024) – pszichiáter, pszichológus, addiktológus, pszichoterapeuta, a Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület alapító elnöke, amelyet húsz éven át vezetett; ezenkívül az Intaházai Pszichiátriai Intézetet, majd az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézet (OPNI) Valláslélektani Osztályát vezette.
Munkáiban tapasztalatai alapján igyekezett feltárni azt, hogy a vallásos élmény mikor szolgálja a személyiség érését, fejlődését, integrációját és gyógyulását (egészséges vallásosság), illetve mikor válik kóros pszichés folyamatok (pl. téveszmék) forrásává, és mi vezet a szektás jelenségek és viselkedés kialakulásához (valláspatológia).
A vallás, mint intézmény egészségességének vizsgálata
A szerző az egészséges vallásosság alábbi, szó szerint idézett négy kritériumát fogalmazta meg, amely jól alkalmazható annak megállapítására, hogy a valóságban mennyire szolgál hagyományos értelemben vett vallási célokat a szcientológia, mint intézményesített vallás működése:
1. Rendszeres kapcsolatot biztosít a transzperszonális, transzcendens szellemi világgal, élettel sajátos tevékenységein keresztül: az imán, a meditáción, prédikáción a szentségeken és a kultuszokon át.
A szcientológiában szentségek és kultuszok nem léteznek, meditáció nincs; ima és prédikáció csak az ún. vasárnapi szertartásokon hangzik el, de azt a tagok sem veszik komolyan.
A fő tevékenység készségfejlesztő tanfolyamok végzése és a freudi pszichoanalízis elméleti alapjaira épülő auditálás; ez pedig pont ugyanazt a színvonalú kapcsolatot biztosítja a transzcendens szellemi világgal, mint a materalista gyökerű freudi szemlélet.
2. Kapcsolatot biztosít a hagyományokkal, a tradicionális és kulturális gyökerekkel.
Ez teljesen hiányzik a szcientológiában; a filozófiájuk tagadja a hagyományos családmodellt és a fejlődéspszichológia minden megállapítását (bővebben lásd itt), teljesen idegen a magyar nemzeti tradícióktól és kultúrától, erős amerikai kulturális befolyás érződik rajta.
3. A szellemileg megalapozott kisebb és nagyobb közösségekben folyik a gyakorlati vallásos élet. Ezekben a rendszeres bensőséges emberi kapcsolatok elidegenett modern korunkban oly fontos közösségi élményeket nyújthatnak. Ezek egymás anyagi segítésétől, a társtalálásig, a barátságok, esetleg szerelmek, házasságok kialakulásán keresztül a betegek és szegények támogatásáig és a rendszeres problémamegbeszélésekig, egymás szellemi segítéséig terjednek.
Ez nagyon részlegesen vagy diszfunkcionálisan van jelen a szcientológiában.
A bensőséges emberi kapcsolatok helyett sokkal jellemzőbbek az érdekalapú kapcsolatok; hiszen az elsődleges cél az egyéni előrejutás az ún. Hídon, a szellemi fejlődés ottani lépéssorozatán. Egymás anyagi segítése maximum kölcsönök formájában érhető tetten, a betegek és szegények támogatása pedig ellentétes a szcientológia alapfilozófiájával (ezt úgy mondják, hogy „alacsony statisztikájú [nem termelő, rosszul teljesítő] embereket nem támogatunk”). A barátságokat, szerelmeket és házasságokat beárnyékolja az erős pénzügyi nyomás, a több mint százmillióba kerülő teljes lépéssorozat, a problémák megbeszélése pedig többnyire a hibáztatásban merül ki („minden 100%-ban felelős a saját sorsáért”, „magadnak okoztad” stb.).
De tény, hogy a közös célok, a felvázolt idealisztikus jövőkép (egy új, teljesen racionális és boldog emberi civilizáció), a közös ideológia, valamint a felsővezetés való közös félelem miatt valamiféle közösségi élményt így is képes nyújtani a szcientológia; és általában ez tartja ott a tagokat a rendszer számukra is nyilvánvaló hiányosságai és árnyoldalai ellenére.
A kapcsolatmegszakítás szélsőségesen alkalmazott gyakorlata miatt pedig kilépés esetén a teljes, addig valamelyest támogató közeg elveszik, amely további kérdéseket vet fel azt illetően, hogy mennyire tekinthető igazi vallási intézménynek a szcientológia egyház.
4. Végül az egészséges vallásosság jellemzője az is, hogy karitatív tevékenységet vagy egyéb szolgálatot is végeznek tagjai valamilyen formában, vagy legalábbis szociálpozitív beállítottságúak és ezért össztársadalmi jelentőségük is kiemelkedő.
A szcientológusoknál vannak ugyan az úgynevezett önkéntes lelkészek, akik részt vesznek karitatív tevékenységekben, de a szervezet méretéhez és erőforrásaihoz képest elenyésző mértékben. Az biztosan kijelenthető, hogy a szcientológia össztársadalmi jelentősége egyáltalán nem kiemelkedő, sőt az ellenük feltételezett adatvédelmi visszaélések, kuruzslás és költségvetési csalás miatt indított hatósági fellépések inkább azt a képet erősítik, hogy több kárt okoznak, mint hasznot.
A struktúra túlzott dominanciája
A szerző a vallásos élet gyakori alaptorzulásai között említi ezt, és a következőképpen fogalmaz:
A struktúra túlzott dominanciája esetén a szabályok, törvények szintet mindent eluralnak, megmerevítenek.
[…]
A vallás bensőséges voltából azonban ezáltal a szabályok és a betűk fetisizálása lett. Az ilyen ember azáltal, hogy jogszabállyá és racionálisan megragadhatóvá teszi azt, ami lényegében egyáltalán nem az, nagyon súlyos tévutat jár.
Ez is jellemző a szcientológiára, elég csak az ún. szótisztázásra (a szcientológia tanulási módszere minden szó teljes megértését tartja a rendszer megértése kulcsának, hiszen az anyagokban nincs tévedés vagy hiba). Az alapító, L. Ron Hubbard rendkívül részletesen és saját bevallása szerint is mérnöki alapossággal próbálta feltérképezni a szellemi fejlődéshez vezető utat, és egy racionális elvekre épülő, oktatható, és szigorúan betartandó szabályrendszert és módszertant hozott létre, amelynek hatékonysága a módszertől kell függjön, az azt szolgáltató „auditortól” pedig. nagyon kevésbé. (ez az ún. „standard tech”).
De ahogy a szerző is említi, ez tévút; a szellemi fejlődés gépesítésével, a módszerek merev szabályrendszerekként történő megfogalmazásával pont a lényeg veszik el – egyrészt evidencia, hogy a spirituális dimenzió nem ragadható meg és írható le az anyagi világ szabályszerűségeivel, másrészt a terápiás kapcsolatban a folyamat eredményességéhez pedig kiemelten fontos tényező a terapeuta személye és személyisége (ennek kiterjedt irodalma van).
A szerző a szcientológiáról
A könyv új vallási mozgalmakat, kultuszokat és szektákat taglaló részében név szerint említi a szcientológiát is:
A piacgazdasági szempontok a vallási területeken is megjelentek. Ezek mögött rendszerint a vezető vagy vezetők hatalmi törekvése és anyagi érdekeltsége húzódik meg közvetlenül. A szcientológiát és dianetikát létrehozó L.R. Hubbardnak tulajdonított mondást idézve: „A milliomossá válás leggyorsabb módja napjainkban, ha valaki alapít egy új vallást”. És ő, be is bizonyította! Egyre több reklám, reklámpszichológiai manipuláció éri vallási köntösben is az embereket. A tájékozatlan és naiv emberek közül egyre többen kerülnek az ilyen egyre finomodó pszichológiai technikákkal dolgozó vallási köpenybe burkolt mozgalmak bűvkörébe. Ezek vezetői tehetséges, de gyakran lelkileg beteges, vagy kifejezetten beteg személyek.
[…]
Például annak a vallási mozgalomnak, mely ideológiájában kifejezetten pszichiátriaellenes és aktivistái az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet kapujában a bemenő betegeknek és hozzátartozóknak a pszichiátriát becsmérlő röpiratokat osztogatnak, vajon mi a célja ilyen ténykedésével? Ha elvi, szakmai, ideológia kérdésekről lenne szó valóban, akkor arra a nagyon sokszínű tudományos rendezvények lehetőséget biztosítanának. De, amikor a pszichiátriát, ami nagy nehézségek közepette küzd a gyógyítás lehetőségeiért, például a hitleri fasizmussal és a sztálini kommunizmussal azonosítják röpirataikban (mint a század során az emberiséget ért három legnagyobb csapással), akkor itt a sérült, lelkileg jobban befolyásolható emberek anyagi kihasználásáért folyik a manipuláció.
A szerző a dianetikát és a szcientológiát az új vallásos mozgalmak csoportosításakor a
világi, szekuláris, tudományosságra hivatkozó „vallási” mozgalmak
közé sorolja.
