A szekták lélektani főbb jellegzetességei

Az alábbi írás változatás nélkül lett átvéve dr. Süle János: Valláspatológia c. könyvéből, annak 271-278. oldalán található.

A szerzőről

Dr. Süle Ferenc (1936-2024) – pszichiáter, pszichológus, addiktológus, pszichoterapeuta, a Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület alapító elnöke, amelyet húsz éven át vezetett; ezenkívül az Intaházai Pszichiátriai Intézetet, majd az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézet (OPNI) Valláslélektani Osztályát vezette.

Munkáiban tapasztalatai alapján igyekezett feltárni azt, hogy a vallásos élmény mikor szolgálja a személyiség érését, fejlődését, integrációját és gyógyulását (egészséges vallásosság), illetve mikor válik kóros pszichés folyamatok (pl. téveszmék) forrásává, és mi vezet a szektás jelenségek és viselkedés kialakulásához (valláspatológia).

A továbbiakban figyelmünket irányítsuk egyre inkább a gyógyászati szempontból jelentősebb, kóros jelenségek felé.

1. Az alapító egyéni lélektana: igen gyakori egy jelentőssé váló, új vallási mozgalom indulásánál, hogy az alapító különleges mélylélektani élményeket él át. Látomásai keletkeznek, isteni elhívást, szellemi üzeneteket kap. Ezeknek a jelenségeknek a lélektanát megfigyeléseink szerint a jungi pszichológia segítségével lehet leginkább megérteni. Ez alapján érthető, hogy az alapítóknak ezek a transzperszonális, kollektív tudattalannal kapcsolatos, igen magas lélektani energia-potenciájú élményei a személyiség módosulását, átrendeződését indítják meg. Az ilyen archetipikus élményeket énidegennek és egyetemesnek éli meg mindenki. Ez azt jelenti, hogy nem saját megérzéseként, fantáziája, álma, rádöbbenéseként éli át, hanem mint tőle független, rajta kívül álló, autonóm forrásból eredőt. Természetesen ezt a saját szellemvilágról való elképzeléseivel kapcsolja össze és annak fogalmaiban tudatosítja és értelmezi.

Az élmény néha, elsősorban a destruktív szekták alapítóinál, közel áll (esetenként azonos) a skizofréniás elmezavar indulásakor tapasztalható hallucinatórikus kulcsélményekhez. Pszichodinamikailag megközelítik, ha nem is érik el ezt a mélységet a drogosok és az egyéb szenvedélybetegek átélései. Ezek is ebből az energia régióból, a kollektív tudattalan szellemi dimenziójából táplálkoznak. Az egészséges, kreatív új mozgalmak alapítóinál ez az élmény Selbst által vezérelt és reális, előrevivő új szellemi megoldásokat hoz létre. Ilyen pl. Assziszi Szt. Ferenc vagy Luther példája. Gyakori még ezeknek is a reduktív pszichológiai szemlélete egyes pszichiáterek részéről, akik csak a patológia dimenzióiból tudják e jelenségeket értelmezni.

Az archetipikus jelleg miatt a szubjektív élményt objektív, egyetemes emberi realitásként éli át az illető, a kollektív tudattalan, az objektív psziché természetéből adódóan. És ebben még teljesen igaza is van. Az alapvető tévedés akkor keletkezik, amikor nárcizmusában automatikusan kizárja, hogy a megtapasztalt egyetemes valóságot más, más úton, másfajta élményeken keresztül is átélheti. A nárcisztikus személynél az élmény a tudattalan önimádatában viszont minden más lehetőség kizárását eredményezi. Sőt a másságot, mint fenyegetést éli át, ezért azt ellenségnek minősíti és harcot hirdet ellene. A szellemi torzulás így fokozódik és patológiás méreteket is ölthet.

A destruktív szektaalapítók gyakran tehetséges, de lelkileg néha beteg emberek, rendszerint megalomániás paranoidok, időnként paranoid skizofrének, vagy valamelyik affektív kórképbe sorolhatók. Rendszerint serdülő-ifjú korukban keletkeznek első látomásaik, hallucinációik (ez a kor a skizofrénia indulásának gyakori ideje is) melyeket szent, isteni kinyilatkoztatásnak vélnek. Ilyen típusú beteg egyébként sok van, de csak kevés rendelkezik azzal a tehetséggel, hogy ebből „operotróp módon sikeres” életmódot, új mozgalmat alakítson ki.

Kisebb csoportoknál láthatók olyan vezetők is, akik nem különösebben tehetségesek, de lelkileg oly módon torzultak, hogy saját patológiájuknak megfelelő komplementer partnereket vonzanak maguk köré. Ahogy gyarapszik a tagság és a vezetőre való projekciók fokozódnak, úgy egy pozitív feed back folyamattal működő örvénydinamika indul be és a vezető egyre inkább az archetipikus erők megszállottjává válik. Ezt mutatja be Haraszti a már idézett tanulmányában (Haraszti, 1993).

David Koresh, a 90-es évek elejének botrányos szekta tragédiájának vezetője pl. már egyenesen Isten fiaként fogadtatta el magát híveivel amint erősödött a mélylélektani örvénydinamika. A végső időszakában pedig már Istennel azonosította magát és nevét is úgy írta alá, hogy Yahweh Koresh. A vakhit fanatizmusára jellemző, hogy a végső krízisben a szektatagok nem menekültek a lángokból, hanem ha kikerültek belőle, visszarohantak a biztos halálba.

Bhagwan Shree Rajneesh aki a szeretetet, megvilágosodást és békét prédikálta a hegyekben városerődöt épített fel, amit azzal indokolt, hogy ellenségei az életére törnek. Az egésznapos imádkozások és meditációk gyakran torkollottak extatikus táncba, csoportszexbe és a vezető mindenkit szerethetett testileg-lelkileg, nemre és korra való tekintet nélkül.

Jim Jones tiszteletes Népek Temploma gyülekezete a 20-30 ezres aktív tagságot is elért. Magát a szexuális örömök magasrendű képességével ruházta fel ezáltal bármely nőt, férfit, gyereket ebben a dicsőségben részesíthetett. Ő is paranoid módon félt a nem létező ellenségtől. A létminimumon tartott tagságot kimerülésig dolgoztatta. Alvásdeprivációval, életüket a vezérért feláldozó szerepjátékokkal és állandó prédikációval szuggerálta beléjük az autodestrukciót, míg végül a végső lélektani csődben 918 tagjuk lett egyszerre öngyilkos.

Napjainkban Moon tiszteletes az Egyesítő Egyház feje is Istenként tisztelteti magát, aki „Krisztus félig sikerült megváltási munkájának tökéletessé tételét” hirdeti és ígéri híveinek…

Nemcsak taktikai fogásként, hanem egóinflációjuk jeleként is mondják időnként „Nem én gyógyítok hanem Isten”, vagy „az Erő gyógyít általam” miközben nagyon is személyes szuggesztív és hipnotikus technikákat alkalmaznak sokszor teljesen tudattalanul. Minden kereszténységgel kapcsolatban lévő szekta egyébként a Bibliára hivatkozik és sok azt állítja, hogy az ő teológiai magyarázatuk, bibliaértelmezésük az egyetlen helyes és az összes többi téves, sőt ártalmas. A speciális tan kidolgozása általában egyre nagyobb hangsúlyt kap ilyen esetekben, a keresztény lelkület viszont egyre jobban sorvad és torzul. Amint fokozódik ez a folyamat, úgy fokozódik a totalitárius rendszer kiépülése, az egyéni szabadság beszűkülése (Gádoros és Rácz, 1993).

2. Csoportdinamika: eléggé általános a domináns, szuggesztív vezető szerepe, a tagok vele való projektív azonosulása és a regresszív dependencia szükséglet kielégítése. Minél erősebb az anyagi érdekeltség bevonódása, annál erősebb a destruktivitás irányába való eltolódás.

Lélektani szempontból lényeges, mint említettük, hogy a szekta-létben a tannak nincsen akkora jelentősége sokszor, mint ahogy sokan vélik. Ez a tapasztalatunk eltér a teológiai, elméleti megközelítés gyakorlatától. Jelentősebb szerepet játszik az életmód, életrend ahogy ott élnek. Sokszor az egyéniség teljes beolvasztása történik a közösségbe. A privát szférának szinte semmi tere nem marad. Az erre törekvőt igen szigorú szabályok, büntetések zárják el ettől. Jelentős csoportdinamikai jelenség, hogy más a becsalogatás szövege, légköre, mások a rendszabályok és egészen más az, amikor valaki már bekerült. És természetesen egészen más szabályok vonatkoznak a vezetőre, ill. a vezető elitre.

Az erősen meghatározott életmód – a sokszor katonai fegyelmet meghaladó szigorúság amiben a tagok élnek, számtalanszor ismétlődve, kondicionálja, szuggerálja a tagba az adott életformát és az azt racionalizáló tant mint az egyedüli jót és lehetségest. Több helyen rendszeresen ismétlődve, az agymosás technikákból ismert komoly kimerítéses és alvásdeprivációs módszereket, sőt hipnotikus technikákat használnak, még a vallási, rituális alkalmakon is. Ilyen módszerek közben az illető szorgos, rendszeres munkával maga szövi meg lélektanilag a saját lelki, szellemi kényszerzubbonyát. Az agymosás hatására fokozódik az életmód és a tanok tudattalan beépülése, automatikus „beidegzésekké” válnak és rendszerint progresszív személyiségtorzuláshoz vezetnek. Ezért gyakori a pszichiátriai megbetegedés is köztük.

Az egyén választási szabadsága drasztikusan lecsökken. A bizonytalan embereknek adott leegyszerűsített ideológiai válaszok felmentést nyújtanak a személyes felelősség és döntési lelki munka terhe alól és a csoporthoz tartozás érzetét erősítik. (A hitleri fasizmus és sztálinizmus is használta ezt a módszert.) A valahová tartozás, a csoportidentitás ereje, a nyájösztön kielégülése által nyújtott biztonság azonban nem tudja minden esetben teljesen pótolni a lélek egyéb normális szükségleteit. A változtatást, lázadást, a szektából való eltávozást a súlyosan negatív külvilágkép is erősen akadályozza és komoly szellemi, lelki, testi fenyegetés teszi szinte lehetetlenné. A szektán kívüliek démonikus ellenségeknek minősülnek és a kilépés még ennél is súlyosabb bűn.

3. A szektatag lélektana.

Kik válnak legkönnyebben tagokká? Különösen a labilis, gyökértelen, szellemileg éppen kereső vagy valamilyen szükség állapotban lévő, lelki zavarban szenvedő emberek, főleg fiatalok. Ez utóbbiak közül is elsősorban azokat fogják meg a szekták hatásai, akik a szülőktől való elszakadás, az önálló úttalálás neurotikus megoldási módjait élik. Az ifjúkorú fiatalok a még kevés élettapasztalatuk mellett, lélektani állapotuk miatt is hajlamosak az új és ellenzéki szellemi áramlatokhoz csatlakozni.

A vallásos megtérésről beszámoló emberek túlnyomó többsége is 20-25 év alatti. Az alsóbb társadalmi rétegekben és a nők között nagyobb a szekták vonzereje. Hay vizsgálata szerint (Hay, 1990) a Jehova tanúi között 3-szor annyi a skizofréniás és 4-szer annyi a paranoid skizofréniás, mint az átlag populációban. (De ez a szociológiai vizsgálat sem mutatja ki, vagy bizonyítja például, hogy ezek ott betegedtek-e meg, vagy hogy még ezeket az embereket is képes befogadni ez a közösség!)

Kétségtelenül szerepet játszanak az egyének pszichológiai tipológiai sajátosságai is abban, hogy ki milyen közösséghez csatlakozik. Az egyedi alkatnak, élethelyzetnek megfelelő társak, közösségek keresésének lehetősége a szabadság fontos feltétele. Kétségtelennek látszik, hogy egyformán értékes szellemi közösségeknél is van, aki az egyikben, van, aki a másikban találja meg a helyét és máshol nem érzi megfelelően magát. Hogy ez mitől függ pontosan, az egyedileg igen változó. Azt mindenesetre tudjuk, hogy nagyon összetett jelenségről van szó. Tanácsadás során ezért csak nagyon óvatos javaslatokat adhatunk, ha egyáltalán szükséges. Általában jobb, ha inkább az egyéni adottságok, szükségletek tudatosításában nyújtunk segítséget.

A részvétel fázisai: ismét elsősorban a kóros, destruktívabb irányzatokra összpontosítva figyelmünket.

1. Bekerülés, becsábítás: a vonzó légkör, a szeretet, az empátia, kulturáltság hangsúlyozása, a bensőséges közösségi élet demonstrációja a mézesmadzag. Ezt nevezik szeretet bombázásnak.
2. Beépülés: a becsábultat beszervezik. Ennek fontos részei: a külső kapcsolatok fokozatos felszámolása, az anyagi értékek beadása a közösségbe, az addigi egzisztencia teljes feladása. Ezek a változtatást, a kilépést, az önálló újrakezdést egyre nehezebbé teszik a kóros közösségekben. Különleges vallási, szellemi élményeket, személyiségfejlődést ígérnek és a transzállapotaikkal létre is hoznak tényleg, addig nem tapasztalt átéléseket. Gyakran a megromlott világ miatti világvégét és Istenítéletet hirdetnek és menekülést kínálnak a kárhozat elől.

Az agymosás módszereihez tartoznak a kimerítő munka kifárasztásos hatása, a sokszorosan ismétlődő begyakorlás, az elégtelen alvás, a szinte állandó indoktrináció mellett. Mindez a szuggesztív hatások fokozását eredményezi, sőt sokszor az úgynevezett aktív-éber hipnotikus technika is szerepel a programban. E csoportok rendszerint maratoni effektussal dolgoznak – melyek a pszichoterápiában szintén jól ismertek.

A tag élete feletti kontrollt ezeken keresztül egyre nagyobb mértékben a szekta veszi át. Ez a destruktív szektáknál olyan totális lehet, hogy a legintimebb szexuális élet és az élet alapösztöneinek meghatározásáig, akár megtagadásáig terjedhet. Beleértve a legvadabb perverziókat és az önpusztítást is (Beckford, 1985, Deikman, 1990).

3. Rögzülés: az előbbi fokozása által a lázadás, a kikerülés egyre inkább lehetetlenné válik a nagyfokú anyagi, lelki, egzisztenciális bevonódás miatt. A fokozódó bevonódást, a nyájösztön kielégítését, a „csoport-börtön” hatást fokozza az ideológia, mely az élet alapkérdéseire egyszerű, egyértelmű választ ad – mint már említettem. Az egyéni szellemi munka és a döntések felelősségének terhétől így meg lehet szabadulni.

Lélektanilag szintén igen jelentős az árnyék kivetítése. A destruktív erők külső környezetre proiciálása, az erősen negatívnak minősített másság- és ellenségkép a vezetők általi aktív kimunkálása történik. A másság így rosszá, gonosszá, intézményesítetten démonikussá válik számukra.

4. A szigorú, totalitárius hierarchiában csak igen nagy a szekta céljait szolgáló teljesítményekkel lehet előre haladni. A kevesek, akiknek ez sikerül, a többiek számára példává és teljesen elkötelezetté válnak. A többiek lényegében maradnak egy infantilizált állapotban vagy inkább egy szellemi rabszolgaságban.

Gyakran kérdezik miért tudnak erősebben, vonzóbban hatni a destruktív szekták, mint az egészséges, komoly vallásosság. Általában azt lehet mondani, hogy egy fertőző betegség is gyorsabban el tud terjedni és „hatásosabb” mint egy egészségért való mozgalom. Ezentúl sok ember destruktív vagy patológiás szükségletének intézményesített levezetését is nyújtják. A szektamozgalmak sikerei is mutatják a fiatalság szellemi védtelenségét, fanatizálhatóságát, sőt fasizálhatóságát.

[…]

Összegzés

(szintén a fenti könyv 285. oldaláról átvéve szó szerint)

—-

Tapasztalatainkat összegezve a következő tényezőket állapíthattuk meg, mint a lelki destruktivitásra utaló ismertetőjeleket:

1. A csatlakozás, a választás, a befogás manipulálása.
   
   
2. Agymosási technikák alkalmazása a függőség kialakítására és fokozására. Az egyéni szabadság és privát szféra nagyfokú korlátozása, beszűkítése és a személyiség manipulatív átformálása a szekta céljaira.
   
   
3. Szakítás és távoltartás minden más irányú kapcsolattól. A kilépés erős akadályozása a bűntudat, büntetés által.
   
   
4. Anyagi kihasználás.
   
   
5. A kóros lelkű vagy elmebeteg, megalomán paranoid vezető.
   
   
6. A csak sajátjukat az egyetlen igaz és járandó útnak tartó szemlélet és a velejáró negatív másságkép. Az ellenségkép fokozása által erősödő kizárólagosság.
   
   
7. Az igazi karitatív tevékenység hiánya.
   
   
8. A felülvizsgálat, a kritika, a változtatás lehetőségének kizárása.
   
   
9. Szigorú, totalitárius uralom, egyoldalú maszkulin dominancia, vagy animuszuk által megszállt nővezetők jelenléte.
   
   
10. Világuralmi törekvések.

Megjegyzések a fenti szakcikkhez

Szerző: Bonyai Péter

1. Személyes tapasztalataim alapján a destruktivitás fenti 10 pontjának mindegyike ráillik a szcientológia egyházra.
   
   
2. Süle professzor írása a klasszikus pszichopatológiai és szektaellenes modellt képviseli, amelytől az új vallási mozgalmakkal (new religious movements, NRM) foglalkozó jelenlegi szociológiai, pszichológiai és vallástudományi konszenzus több ponton is eltér.

Főbb eltérések

Az „agymosás” és a kényszerítő meggyőzés (coercive persuasion) tézise:

• Süle álláspontja: Az ilyen csoportok szisztematikus agymosást, hipnózist, alvásmegvonást, lelki terrort stb. alkalmaznak, hogy megfosszák az egyént szabad akaratától és autonómiájától.
• Az NRM-kutatás konszenzusa: A tudományos konszenzus elveti az „agymosás” elméletét (American Psychological Association, 1987, Richardson, 1993). Egy empirikus kutatás szerint a tagok általában véve megőrzik személyes cselekvőképességüket, képesek kritikusan gondolkodni, és a döntő többségük (gyakran 70–90%-uk) néhány éven belül önként kilép anélkül, hogy bármilyen „deprogramozásra” szükség lenne (Barker, 1984).

A tagok és az alapítók patologizálása:

• Süle álláspontja: Az új vallási mozgalmakhoz való csatlakozást, illetve azok vezetőségét elsősorban súlyos pszichopatológiás tünetekkel társítja – a vezetőket megalomániás paranoidnak vagy skizofrénnek, a belépőket pedig labilis, neurotikus vagy pszichés zavarokkal küzdő egyéneknek tekinti, akik függőségi szükségleteiket elégítik ki.
• Az NRM-kutatás konszenzusa: Az évtizedeken át végzett empirikus pszichológiai vizsgálatok szerint a mozgalmakhoz csatlakozók átlagosan semmivel sem terheltebbek pszichésen, mint a társadalom egésze. A belépők jellemzően tanult, középosztálybeli fiatal felnőttek, akik életkoruknak megfelelő személyiségfejlődési jelenségekkel és feladatokkal szembesülnek (leválás a szülőkről, identitásuk és az élet értelmének keresése), és nem klinikai kórképekben szenvednek (Richardson, 1985, Dawson, 1996).

Közös pontok

Bár az értelmezési keret gyökeresen eltér, a szöveg egyes leíró megfigyelései egybeesnek a szociológiai tapasztalatokkal:

• A belépők demográfiai adatai: A szakirodalom megerősíti, hogy a döntési élethelyzetben lévő, 18–25 év közötti fiatal felnőttek statisztikailag nyitottabbak az alternatív vallási üzenetekre (Dawson, 1996).
• A karizmatikus vezetés dinamikái: Süle és a szociológusok egyaránt rámutatnak arra, hogy a karizmatikus vezetés erős hatalmi aszimmetriát hoz létre, amely belső fékek és ellensúlyok nélkül tekintélyelvű irányításhoz, a családtagoktól való elszigeteléshez, valamint anyagi vagy érzelmi kizsákmányoláshoz vezethet (Dawson, 2006).
• Társas el- és bezárkózás: Az erős elköteleződést megkövetelő csoportok gyakran alkalmaznak olyan gyakorlatokat, mint a kezdeti intenzív megerősítés („szeretetbombázás”), a szigorú napirend, valamint a „mi és ők” dichotómiára épülő világkép, amely a külvilágot ellenségesnek vagy romlottnak láttatja (Galanter, 1989).

Irodalomjegyzék:

American Psychological Association. (1987). Memorandum from the Board of Social and Ethical Responsibility for Psychology (BSERP) regarding the DIMPAC committee report.

Barker, E. (1984). The making of a Moonie: Choice or brainwashing? Basil Blackwell.

Beckford, J. A. (1985). Cult controversies: The societal response to new religious movements. Tavistock Publications.

Dawson, L. L. (1996). Who joins new religious movements and why: Twenty years of research and what have we learned? Studies in Religion/Sciences Religieuses, 25(2), 141–161.

Dawson, L. L. (2006). Psychopathologies and the attribution of charisma: A critical introduction to the psychology of charisma and the explanation of violence in new religious movements. Nova Religio, 10(2), 3–28.

Deikman, A. J. (1990). The wrong way home: Uncovering the patterns of cult behavior in American society. Beacon Press.

Gádoros, J., & Rácz, J. (1993). Destruktív és fanatikus szekták, valamint a pszichiáter kompetenciája. Psychiatria Hungarica, 8(6), 513–518.

Galanter, M. (1989). Cults: Faith, healing, and coercion. Oxford University Press.

Haraszti, L. (1993). Kollektív öngyilkosságok. Szenvedélybetegségek: Addictologia Hungarica, 1(4), 284–294.

Hay, D. (1990). Religious experience today: Studying the facts. Mowbray.

Richardson, J. T. (1985). Psychological and psychiatric studies of new religions. In L. B. Brown (Ed.), Advances in the psychology of religion (pp. 209–223). Pergamon Press.

Richardson, J. T. (1993). A social psychological critique of „brainwashing” claims about recruitment to new religions. In D. G. Bromley & J. K. Hadden (Eds.), The handbook on cults and sects in America (pp. 75–97). JAI Press.