Ez a cikk Dr. Süle Ferenc: Valláspatológia – A vallási és kórlélektani folyamatok keveredésének mélylélektani vizsgálata c. könyve alapján készült.

Megjegyzés: a könyv természetesen ennél jóval szerteágazóbb módon taglalja a valláspszichológiát; a főbb megállapításokat két további cikkben dolgoztuk fel. A témával foglalkozó szakembereknek és segítőknek mindenképpen ajánlott olvasmány; egy nagyon érdekes és rendszerbe foglalt elméleti megközelítést, jó meglátásokat, illetve hasznos tanácsokat és tapasztalatokat tartalmaz.

Ez a cikk Dr. Süle Ferenc: Valláspatológia – A vallási és kórlélektani folyamatok keveredésének mélylélektani vizsgálata c. könyve alapján készült.

Megjegyzés: a könyv természetesen ennél jóval szerteágazóbb módon taglalja a valláspszichológiát; a főbb megállapításokat két további cikkben dolgoztuk fel. A témával foglalkozó szakembereknek és segítőknek mindenképpen ajánlott olvasmány; egy nagyon érdekes és rendszerbe foglalt elméleti megközelítést, jó meglátásokat, illetve hasznos tanácsokat és tapasztalatokat tartalmaz.

A szerzőről

Dr. Süle Ferenc (1936-2024) – pszichiáter, pszichológus, addiktológus, pszichoterapeuta, a Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület alapító elnöke, amelyet húsz éven át vezetett; ezenkívül az Intaházai Pszichiátriai Intézetet, majd az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézet (OPNI) Valláslélektani Osztályát vezette.

Munkáiban tapasztalatai alapján igyekezett feltárni azt, hogy a vallásos élmény mikor szolgálja a személyiség érését, fejlődését, integrációját és gyógyulását (egészséges vallásosság), illetve mikor válik kóros pszichés folyamatok (pl. téveszmék) forrásává, és mi vezet a szektás jelenségek és viselkedés kialakulásához (valláspatológia).

A volt tagok terápiájának alapelemei

(dr. Süle János: Valláspatológia, 289-290. oldal, szó szerint idézve)

1. Izoláció: a megbetegítő környezetből való kiemelés és a tartós elkülönítés biztosítása, sokszor rendkívüli nehézségekkel járó feladat. Az új környezetnek terápiás légkörűnek kell lennie. Ez a következő tényezőkkel jellemezhető: a) a tagok feltétel nélküli elfogadása, tisztelete, b) a megértésre, együttérzésre, empátiára törekvés, c) az őszinte kongruens magatartás, d) a segítőkészség. Az ilyen terápiás közösségekre a szellemi szabadság és a bensőséges közösségi együttlét légköre a jellemző, melyben a józan ész és a realitáselv a fő szabályzó. Ebben a munkában a volt szektatagok a legjobb segítők.
2. Az egészséges, sokoldalú életmód, életörömök, szórakozás, pihenés biztosítása. Ez a testkultúrát és a sokoldalú lelki, szellemi fejlesztést foglalja magába.
3. Az individualizálódás és a bensőséges kapcsolatok, szabad barátságok fejlesztésének segítése.
4. Feltáró pszichoterápia: ez mélylélektanilag szakképzett pszichoterapeutákat kíván. A terápia leglényegesebb eleme itt az emberi kapcsolati relációval és dinamikával való munka, szemben a szektában tapasztaltakkal. Az egyéni életútelemzés, családi előtörténet, az ebből adódó áttételes viszonyulások átdolgozása tartozik ide. Mélylélektanilag az egó-Selbst kapcsolat egészséges, valós kialakítása a központi fontosságú.
5. A kreatív, szabad egyéni életút találásának és kidolgozásának pszichoterápiás segítése. Az illetőt magába szívó szellemi örvény legyőzése csak erősebb, egészségesebb szellemi tapasztalás, élmény által lehetséges. A kollektív tudattalannal való egészséges kapcsolat fejlődését vallási, művészi vagy tudományos élményeken és munkán keresztül segíthetjük. Nélkülözhetetlen a morális dimenzió fejlesztése, A pszichoterápiában a legjobb vezetőnk a pácienseinkben munkálkodó Selbst, az ősmag belső munkájának megértése lehet.

A terápia egyéb hatótényezői

(dr. Süle János: Valláspatológia, 337-342. oldal, szó szerint idézve)

11.4. A terápia aspecifikus tényezői

Nézzük még konkrétabban először azokat az egyszerűbb, általános (aspecifikus) gyógyító mechanizmusokat, melyeket pszichoterápia során a terapeuta ki kíván alakítani, és amelyek a legtöbb terápiás formában megjelennek.

a) Rendeződés, a tudatos személyiség negentrópiájának fokozása. Már maga az elbeszélés, tehát az, hogy a kliens elmondja panaszait, elvárásait azt jelenti, hogy a bizonytalan, zavaros, homályos érzéseit, indulatait, tüneteit valahogy rendezi, ahhoz, hogy elmondhatóvá váljanak. A dinamikus anyag strukturálódik. A terapeuta érdeklődése pedig ezt a folyamatot tovább serkenti.

Azzal, hogy a továbbiakban az élettörténet egészét átbeszélik, sőt újra és újra átbeszélik, ez a belső kognitív rendeződést tovább fokozza. Sőt mivel a lelki jelenségek megértésével foglalkoznak, az összefüggéseket keresik, ezáltal ez a folyamat tovább mélyül, anélkül szinte, hogy az orvos vagy pszichológus még bármiféle értelmezést adna. Egyéni esettől függő, hogy hol szükséges elsősorban a strukturálódás fokozása (pl. laza, zavaros, érzelmektől, hangulatoktól, indulatoktól túlzottan elárasztott emberek) és hol a túlmerev struktúrák lazítása és több emocionális dinamikus elem bevonása a tudatos személyiségbe (megcsontosodott, merev emberek, túl sok szabály és törvény által megszállt egyedek stb.).

b) A ventiláció és a katarzis. Ha a terápiás beszélgetésben megfelelő bizalmi kapcsolat alakul ki, akkor a páciens ebben a helyzetben, ahol őt elfogadják, személyiségét bármilyen legyen is az tiszteletben tartják, megértik – ilyen pedig a mindennapi életben nem sok akad, csak az igen bensőséges emberi kapcsolatainkban gyakran kerül olyan érzelmi indulati sodrásba, amikor a felszakadó, felszabaduló érései, indulatai elöntik, azokat kifejezheti. Olyan élethelyzet is kevés van, ahol ezt büntetés nélkül megteheti valaki. A ventiláció által ezek a belső feszültségek jelentősen csökkennek.

Ha egy élethelyzet kínos, belső feszültségeket okoz, melyet a kiváltó körülmények között nem tudunk elintézni, lereagálni megfelelő formában, akkor kénytelenek vagyunk a keletkezett indulatokat, érzéseket magunkba tárolni. A feszültség bennünk marad, ott pang, és ha jelentős erőkről van szó, amiket nem tudunk belsőleg feldolgozni, akkor ezek fékentartása belső életünket nagyon megterhelheti, esetleg jelentősen rombolhatja is. Az ilyen helyzetek érzelemteli elbeszélése kissé úgy is hat, mintha az adott helyzetben oldottuk volna meg, vagy egy igazságtevő bíró hallgatott volna meg bennünket. Már ettől a ténytől a feszültség jelentősen csökken.

Olyan életproblémák esetén, amikor e belső feszültségek élettörténetünk régi múltjához kapcsolódó elfojtott lelki sérüléseinkhez, komplexusainkhoz kapcsolódnak, melyeket még sose tudtunk megfelelően kifejezni és a terápia hatására ezek tudatközelibbé, megfogalmazhatóvá válnak, akkor katarzis jön létre. Ez mély, eddig elfojtott indulatok felszabadulásával és lereagálásával, néha jelentős felismerésekkel járhat. Ennek az egyszerű ventilációnál mélyebb megtisztulást, megnyugvást okozó hatása van.

c) A feltárás. A beszélgetések során a páciens gyakran beleütközik a tudattalan határába. Amikor az a kérdés merül fel, hogy egy tünet, egy indulat, érzés stb. miért keletkezik benne, akkor a válasz: nem tudom. Annak ellenére, hogy bennem keletkezik, hozzám tartozik nem értem, nem tudom összefüggéseket, az okokat. Szükségszerűen felmerül tehát ennek a bennünk lévő, de ismeretlen területnek a megismerési szükséglete, hiszen annyi probléma ered innen. Az együttes összefüggés keresés, együtt töprengés ennek a rejtett világnak feltárása felé indul meg a pszichoterápiában.

E folyamat egyszerű formája az exploratív, feltáró beszélgetés. A terapeuta érdeklődésével olyan kérdéseket fogalmaztat meg a klienssel, melyek benne tudatosíthatóak, de összefüggésük a kérdéses problémákkal esetleg fel sem merül benne és elmondását követően sem tudja áttekinteni. Általában a terapeuta elmélyült érdeklődésének tulajdonítja a kérdéseket és ez rendszerint jól esik neki. Azonban már ettől is, mégis kissé közelebb kerülnek benne azok a kérdések, melyeknek összetartozását még nem érzékeli.

A terapeuta így végig tapogatja a fejlődéstörténetet, a leglényegesebb lelki működésmódokat. Ennek kapcsán megfigyeli a páciens komplex viselkedését, mely metakommunikatív úton jelzi az érzékeny, konfliktuózus területeket. Ez a számára egyre több információt ad a kérdéses személyiség tudattalan mechanizmusairól, ezek segítségével munkájának stratégiáját tovább építheti.

d) Tudatosított téves hiedelmek tisztázása. A leírt beszélgetések során több olyan téves hiedelem, hit kerülhet felszínre, melyhez jelentős érzelmek tapadhatnak. Ezek eredete gyakran visszanyúlik ismét a távoli múltba. „Te belőled fiam sose lesz rendes ember!”, „Te hülye vagy ezekhez!”, „Idétlenül nézel ki!”, „Senki se fog szeretni!”, „Úgy se viszed semmire!” stb. Sok pszichoterápiás irányzat kiemelten foglalkozik ezekkel a jelenségekkel. […] Ezek rendszerint mint szülői poszthipnotikus szuggesztiók, mint szülői átkok fejtik ki rejtett, romboló hatásukat a lélek mélyén.

e) A tréning. A lélekgyógyásszal való beszélgetéseknek van olyan eredménye, hogy a kliens belátja, megérti saját különböző gyengeségeit, amit úgy gondolnak, hogy gyakorlás útján lehet fejleszteni. Ezek a gyakorlatok, tréningek a terapeutával együtt kerülnek igen gondos kidolgozásra. Pl. egy beteg szorongásának tárgyával először csak képzeletben, jelentősen ellazult állapotban, a terapeuta jelenlétének védelmében mer szembesülni és megküzdeni. Alaposan felépített gyakorlatsor kidolgozása után otthon is gyakorol egyedül és fokozatosan egyre nehezebb feladatokat képes elvégezni. Ezzel autonómiája fokozódik és gyógyul. A legismertebb ilyen gyakorlat az autogén tréning, mely korunk túlfeszült, túlhajszolt életmódja mellett igen gyakran kerül alkalmazásra. Számos egyénileg kidolgozott ún. „házi feladat” is alkalmazásra kerül a pszichoterápiás gyakorlatban (Tringer, 1985)

f) Szelepek kialakítása. A pszichoterápiában legalább is kezdetben, maga a terápia is szelepként szolgál, azaz felgyülemlett túl nagy feszültséget levezeti. A kezelés alatt az életmódrendezés során rendszerint sor kerül azoknak lehetőségeknek a megbeszélésére és kidolgozására is, amelyek a beteg önálló, saját egyéniségének és alkatának megfelelő szociálisan elfogadható feszültség-levezetési és életmód kiegészítő elfoglaltságok kultúráját jelentik. Ilyenek kialakíthatók a szórakozás, az egészséges életmód, a sportolás, a művelődés számtalan formájaként.

g) „Van valakim.” Az 1970-es évek végén írtam le azt a lélektani hatást, amit ambuláns pszichoterápiás rendelésünkön gyakran megfigyeltünk […]. Pácienseinknek az a tudat, hogy van egy személy, akihez ő bizalommal elmehet, ha valami komoly nehézsége, problémája adódik az életében, egy háttér, ami potenciális biztonságot jelent. Ezt a kapcsolatformát az előzetes rövid pszichoterápiás kezelés alakította ki, ahol reálisan megtapasztalt segítséget kapott. Ez egy olyan mentálhigiénés támaszt jelent, amit szerencsés esetben egy vallásos közösség, egy szeretetszolgálat is betölthet, különösen akkor, ha van a lelkigondozáshoz értő vezetője.

Irodalomjegyzék:

Tringer, L. (1985). Klinikai viselkedésterápiák. Budapest: Magyar Pszichiátriai Társaság