Az auditálás és a helyreállított emlékek – miért fogadják el ezeket a szcientológusok valóságosnak

Az eredeti szerzőről: Jon Atack a szcientológia egyik legfontosabb kritikusa. Képzett auditor volt, a ’70-es és ’80-as években volt a szcientológia „egyház” aktív tagja, rengeteg auditorképző tanfolyamot végzett és az OT V-ös szintig jutott.

Jon Atack: Az auditálás és a helyreállított emlékek – miért fogadják el ezeket a szcientológusok valóságosnak

Jon ismét meglepett minket egy újabb írásával, melyeket mindig örömmel fogadunk. A szcientológia egyik olyan aspektusáról van szó, amelyet nem nagyon beszélnek meg (mivel a szcientológusokat szigorú utasítások kötik, hogy ne beszéljenek róla), az előző életeik eseményeiről szóló „emlékek” kérdéséről.

Tapasztalataink szerint még az ex-szcientológusok vonakodnak attól, hogy megtárgyalják, mire „emlékeztek” a szcientológia auditálás során. Jon ebbe ás bele és kifejti, hogy szerinte mi is történik.

JON:
Néhány héttel ezelőtt egy bájos hölggyel beszélgettem az általa gyakorolt „Felemelkedésről”¹. Azt mondta, hogy az „elméből” próbált kimenekülni. Rávilágítottam, hogy ha ez sikerülne neki, akkor többé nem lenne képes nézni az általa korábban említett kedvenc TV-sorozatait, mert semmire sem emlékezne a cselekményből vagy egyáltalán arra, hogy kik a karakterek.

Az elme nagyon hasznos lehet, bár az előbbiek világosan megmutatják, hogy jómagam elég eszetlen vagyok. Ha befogtam volna a számat, lehet, hogy elmehettünk volna randizni.

Már réges-régen bebizonyosodott, hogy az emlékezet nem egy videókazetta (vagy egy DVD-felvevő, ha már itt tartunk.) Volt egy kísérlet, amelyben az emberek leírták életük jelentős eseményeit, és 15 évvel később megkérték őket, hogy ismételjék meg, de a korábban leadott írást nem nézhették meg. Egyetlen emlék nem volt, amelyet ugyanúgy idéztek volna fel. Egy sem.

Az „összetett vázlat” elmélete² rámutat, hogy valahányszor felidézünk egy emléket, egy újabb emlékünk lesz arról, ahogy felidézzük azt az emléket. A részletek változnak minden egyes újbóli elmeséléssel. Nemcsak arról van szó, hogy a hal, amit kifogtál, a kétszeresére nő, bármiféle részlet megváltozhat.

Az emlékezet és a fantázia ugyanarra a képernyőre vetül. Az álom során érzett bizonyosság érzete beszivároghat a valóságba. Kezdhetjük azt hinni, hogy a képzelgéseink valósak. Konkrétan azokra az érzelmekre emlékszünk, amiket éreztünk, és hajlamosak vagyunk felnagyítani az eseményeket, hogy illeszkedjenek ezekhez az érzelmekhez: az ellenfelünk nagyobb és elvetemültebb volt, a saját hibáink, tévedéseink eltörpülnek. Ez az ún. „alapvető attribúciós hiba” (egy újabb verbális demonstrációja a problémáknak, amelyekbe a pszichológusok gyakran belefutnak a nyelv kapcsán).

Gondoljuk át, hogy mi lesz abból, ha az eleve saját magunknak nézve kedvező utólagos elmebeli folyamatokat megfejeljük egy emlékezetre alapuló terápiával. Bár a szcientológia Auditorkódexe megköveteli, hogy soha ne értékeljünk ki semmit a preclear számára [azaz ne mondjuk meg neki, hogy miről mit gondoljon – a szerk.], az igazság az, hogy a szcientológia minden könyve és előadása egy értékelés. Még ha félre is tesszük az OT III-as szint szélsőséges értékeléseit (ahol az időt, a helyet, a formát és az eseményt is a szánkba rágja Hubbard), a Dianetika auditálást megelőzően már tud a páciens az engramokról, a szekunderektől és a lockokról, valamint az engramláncokról, a töltésről, a legelső eseményekről és a hőn óhajtott bázis-bázis engramról. Hallunk továbbá a valenciákról és a titokzatos „adatkezelőről”, ami ott ólálkodik az agyban (a Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya még megengedte, hogy legyen agyunk. Csak pár évvel később tiltotta ezt be a gondolatot Hubbard.)

Ilyen mennyiségű értékeléssel felszerelve a „preclear” vagy „pre-OT” pontosan tudja, hogy mit kell keresnie. Volt egy preclearem, aki megtanulta az Osztályozási, Fokozati és Tudatossági Táblán szereplő „lezáró jelenségeket”, és 10 percen keresztül mondta őket vissza az első processzünk alkalmával, mindegyik szintre. Amikor erről panaszkodtam az esetfelügyelőnek, egy Hubbard bulletint mutatott, amely azt mondta, hogy hagynunk kell az emberek tanúsítani. Később kiderült, hogy a preclearem attól a pillanattól kezdődően hamisította a statisztikáit, hogy felvette a posztját.

Vajon az „Éltél már valaha korábban?” és a „Szcientológia: Az ember története” egy példányával a kézben, többórányi Hubbard „űropera” történettel felvértezve, mit találnak a preclearek az auditálásuk során?

Gyakran kételkedtem a preclearjeim trillió éves űrharcokról szóló fantasztikus történeteiben, mert tudtam, hogy néhányuk azt sem tudta volna megmondani, hogy mit evett az előző nap reggelire. Találkoztam híres művészekkel, nagyszerű hadvezérekkel, sőt még iskarióti Júdással is az auditálási ülések során. És több űrpilótával, mint amennyit be tudnál zsúfolni egy halálcsillagba (vagy egy DC 8-asba).

A saját előző élet élményeim is épp ilyen színesek, és hát, épp ilyen zavarba ejtőek voltak. (Nem, nem fogom elmondani). Miután elhagytam a szektát, rábukkantam Elizabeth Loftus munkáira, és elolvastam Richard Ofshe és Ethan Watter „Making Monsters” című művét. Felfedeztem, hogy egy szabályos iparág épült az elfojtott emlékek helyreállítása köré.

Lawrence Wright, a Going Clear szerzője írt egy könyvet Paul Ingramról, aki bűnösnek vallotta magát több száz olyan vádban, amelyet a lányai hoztak fel ellene. Ofshe megmutatta, hogy Ingram milyen könnyen fogadta el azokat a vádakat azáltal, hogy megkérte a fiát, hogy találjon ki egyet. Jámbor keresztényként Ingram biztos volt benne, hogy a gyermekei nem hazudnának, még úgy is, hogy neki magának semmiféle emléke nem volt ezen események egyikéről sem. Ofshe képtelen volt meggyőzni a bírót, mert Ingram a bűnösségére is kiterjedő elismerő nyilatkozatot nyújtott be. Ingram börtönbe került.

Az elfojtott emlékezet elmélethez fűződő botrány 1990-ben pattant ki, amikor több ezer harminc év körüli ember vádolta a szüleit azzal, hogy aljas módon bántalmazták őket gyermekkorukban. Azonbanezen vádlók jelentős többsége hosszú időt – gyakran éveket – töltött azzal, hogy ilyen emlékek „feltárására” buzdította őket a „terapeutájuk”.

Kitört a harc az Amerikai Pszichológiai Egyesületen belül. A nagyszerű néhai Margaret Singer mint szakértő tanú, el lett ásva, egészen pontosan azért, mert egyetértett Elizabeth Loftus körültekintő munkájával, amely kimutatta, hogy milyen roppant egyszerű megteremteni egy fals emléket. Loftus olyan zaklatásnak volt kitéve, mint amilyen a Különleges Ügyek Irodájára vallana, mert az egyesület több tagjának megélhetése és a közösségben való státusza épült az elfojtott emlékezet terápiára.

Nem kellenek évek egy emlék beágyazásához. Derren Brown, egy angol mentalista képes volt meggyőzni arról egy férfit, hogy egy csodálatos élményben volt része egy hőlégballonban. Mindössze percekbe tellett, hogy meggyőzze őt erről a teljesen fals emlékről.

Egy Dianetika vagy Szcientológia ülésen arra ösztönöznek, hogy találj korábbi incidenseket, a már készségesen előértékelt hittel az „előző életekben”. Képes vagy odavezetni egy lovat a vízhez, és ebben az esetben, általában meg is tudod itatni. Az egyik barátomat a pszichológus barátnője beszélte ki a szcientológiából. Felajánlotta, hogy elfogad egy auditálást, hogy lássa, működik-e (igazság szerint egy olyan esetet, amit nem lenne szabad auditálnod Hubbard szerint, de semmi közöm nem volt hozzá). Az első ülésén, amikor arra kérték, hogy mondjon bármit, ami az eszébe ötlik (ami, lássuk be, a szokásos megközelítés), az volt a határozott érzése, hogy hal volt egy tálban. Elfogadta, hogy ez egy „előző élet” emlék volt, habár hogyan is volna lehetséges megkülönböztetni ezt az ábrándozástól? Vagy álmodozástól, ahogy Hubbard és más hipnotizőrök is régóta hívják ezt a „könnyű transz” állapotot.

Úgy vélem, van egy határozott veszélye a helyreállított memória terápia valamennyi formájának (már ha a „terápia” a megfelelő szó). Ha beavatkozunk az emlékezetbe, ha bármi kevesebb, mint őszinték vagyunk magunkkal, fokozatosan egy illúzió felé fogunk haladni. Egy hozzáértő pszichiátriai vizsgálat során bármelyik OT VIII-as totál dilisnek bizonyulna (ahogyan bárki, aki elhiszi Hubbardnak, hogy a pszichiáterek egy olyan összeesküvés résztvevői, amely az univerzumot parfüm használatával irányítja)

Többször is vertem a fejemet abba a bizonyos falba. Az igaz hívő hihetetlen képessége, hogy ellenálljon a logikának, tényeknek, bizonyítéknak és információnak. Amikor megkérdeztem egy korábbi, magas rangú Sea Org tisztviselőt, mivel magyarázza a Hubbard saját írásai között fellelhető ellentmondásokat, kitartott amellett, hogy egyszerre két testben volt. Amikor Hubbard olyan kijelentéseit mutattam neki, amelyek a tényleges háborús anyagával egyeztek, kitartott amellett, hogy egészen bizonyosan háborús hős volt. Megkérdeztem, honnan tudja, és bizonygatta, hogy ott volt vele a kalandjai során, de semmit mondhatott ezekről, mert az „esetről”³ tilos beszélni (Milyen kiváló kifogás! Mint az, hogy az OT-knak nem szabad megmutatniuk a szuper képességeiket, mert még felzaklatnának valakit). Évekkel később egy interjúban teljesen elvetette a szcientológiát.

Az értelem pártján állok. Annak pártján álltam, mielőtt csatlakoztam a szcientológiához, és az ahhoz való ragaszkodásom azóta csak nőtt. Ki kell használnunk az érzelmi, intuitív és intellektuális erőink teljes gazdagságát. Túlságosan is könnyű a gondolkodásunkat vágyálmokra cserélni. Kemény tapasztalatok árán és a lehető legegészségesebb szkepticizmussal hajlok afelé, hogy elvessem ennek a világnak Danikenjeit⁴, akik gyenge lábakon álló – vagy éppenséggel kitalált – bizonyítékokat halmoznak fel azért, hogy egy ijesztő mitológiát gyártsanak. Ez nem jelenti azt, hogy a világunk nincs átszőve összeesküvésekkel, de azt igen, hogy bizony nagyon alaposan meg kell vizsgálnunk őket.

Edward Snowden leleplező kijelentései bizonyítják, hogy a Nagy Testvér tényleg figyel minket – mindegyikünket – de azt nem, hogy ez (a Nagy Testvér) II. Erzsébet királynő és emberbőrbe bújt gyíkember lenne.⁵ A Világbank valóban ostoba pénzügyi termékekre vonatkozó szabályokat erőltetett a feltörekvő nemzetekre, de nem Xenu herceg működtette. Valóban a cionisták alapították meg Izrael államot, de egyáltalán semmi közük nem volt „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”-hez⁶ c. koholmányhoz (olvasd el Norton Cohn „A népirtás igazolása” c. kiváló írását, ha nem hiszel nekem)

Az ember minél több auditálást kap, annál valószínűbb, hogy felépít egy álomvilágot. Az alapvető elhatárolás az épelméjűek és az eszelősök között nem az, hogy egyetértenek-e az őket körülvevők „realitásával” (ahogy Hubbard állította), hanem hogy a józan eszüket használják-e ahelyett, hogy egy álomvilágban élnének. Ezzel a mércével mérve sok szcientológus voltaképpen őrült. A fundamentalista szcientológusok valóban azt hinnék, hogy a Vénusz lakott bolygó? Vagy hogy a kagylóktól származunk? Vagy hogy a piltdowni ember nem csalás, ahogy „Az ember története” állítja („Ez egy hidegvérű és tényszerű beszámoló az elmúlt 76 milliárd évről.”). Azt hiszik a szcientológusok, hogy az Univerzum 13,8 milliárd éves volta, amelyre a mikrohullámú háttérsugárzás enged következtetni, hatalmas tévedés lenne?

Az őrület a téveszmék egy fokozata. Az emlékezetünk eleve tökéletlen és elfogult, de ha egyszer téveszmékkel fertőződik, tönkre is megy. Eleve hajlunk afelé, hogy a „narratív gravitáció középpontjának”⁷ lássuk magunkat – saját életünk hőseinek – de ez az elfogódottság nevetségesen felnagyítható elegendő auditálással.

Legrosszabb esetben a szcientológusok egyszerűen nem lesznek hajlandók elhinni bármit is, ami ellentmond a „realitásuknak”. Ragaszkodnak Hubbard azon állításához, hogy „Az igaz, ami számodra igaz”, és elfelejtik hozzátenni azt a többletkikötést, hogy „amit magadnak figyeltél meg”.

Az évek során sok olyan emberrel beszéltem, akik ott voltak egy-egy olyan a pillanatban, amikor a „tech” egy adott darabja színre került. Gyakran mondták, hogy Hubbard egyszerűen leírt valamit, ami egy árnyalatnyival módosította azt, amit korábban mondtak, néhányan pedig azt gondolták, hogy épp, hogy csak eszébe jutott. Attól kezdve ez a gondolat „igaz” lett. Nem volt tudományos kutatás, és leszámítva egyetlen, elbukott kísérletet egy engram beágyazására és helyreállítására – fájdalom-drog hipnózist használva – egyetlen tudományos kísérlet sem. A számos független csoport ugyanezzel a kritikával találja magát szembe. Mégis, több százezer ember fogadta el a szcientológia „igazságát”. Az igazság az, hogy a szcientológia csupa értékelés, emellett fals emlékeket és arrogáns önhittséget mozdít elő (a francba is, én legalább tudom, hogy alázatosnak kellene lennem).

A szcientológia egy fantáziavilág. Hubbard saját kifejezésével élve ez egy „játék”, és ahogy a „Philadelphiai Doktorátusi Tanfolyamon” mondta, a játék készítőjének nem kell követnie a szabályokat, és a játékosnak el kell rejtenie a szabályokat az általa mozgatott bábuktól. Hubbard volt a játékkészítő, Miscavige a játékos és mi mind egyszerű bábuk voltunk, követve Hubbard téveszméjének ösvényét. Nem át, hanem felfelé menve a „teljes szabadsághoz” vezető Hídon. Hogy felszabadítsuk magunkat, és végre szabadulást találjunk a Hubbard-determinizmusból, csak meg kell kérdőjeleznünk azoknak a tanoknak az igazságtartalmát, amelyek a szcientológia alapját képezik. Mind vágyálmok – illúzió jellegűek –, vegyítve Hubbard számos hazugságával és fals emlékekkel, amiket az „auditálásunk” alatt hoztunk létre.

Idővel újra le tudunk szállni a földre, és rájövünk, hogy nem vagyunk istenek, nem birtokoljuk a tökéletes tudást, és a kívánságaink (vagy szakszóval „posztulátumaink”) nem uralják a valóságot. Isten hozott viszont a valódi világban, ez egy gyönyörű hely!