Rövid adatvédelmi útmutató a szcientológiához

BEVEZETÉS

Ez az útmutató elsősorban azoknak szól, akik (már) nem szcientológusok, de a személyes adataik vagy az elérhetőségeik valahogy a szcientológia “egyház” birtokába jutottak, és ebből kellemetlenségük származik vagy származhat.

HOGYAN KERÜLHETTEK ADATAINK, ILLETVE
VELÜNK KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK 
A SZCIENTOLÓGUSOKHOZ

1. Mi adtuk meg

Óvatlanul vásároltunk egy könyvet a szcientológia egyháztól, vagy valamelyik kapcsolt vállalkozásától (esetleg valamikor a múltban tanfolyamot végeztünk egy ilyen típusú szervezetnél), és elérhetőségeink bekerültek a nyilvántartásukba.

2. Mások adták meg rólunk

Valamelyik családtagjunk, rokonunk vagy barátunk szcientológus, és a különféle “auditálás” nevű, terápiásnak szánt beszélgetéseken ez az egyháztag rólunk is számos információt megosztott, amelyek aztán rögzítésre kerültek az illető dossziéjában VAGY az egyháztag rokon/barát/családtag a különféle alkalmassági adatbekérő kérdőíveken rólunk is nyilatkozott (amely információk szintén bekerültek a szcientológia adatbázisába).

 

MIÉRT PROBLÉMA EZ

Ahogy azt a kapcsolódó bejegyzések is kifejtik, az “egyházban” az adatok kötelezően felfelé áramolnak. Minden magyarországi szervezet egyben adatgyűjtési funkciót is ellát az európai és a nemzetközi szcientológia központ számára.

Tehát például

1) nevünk és címünk eljut a nemzetközi központba, így hamarosan a világ minden tájáról kapjuk majd a szcientológia reklámanyagokat és újságokat. E-mail címünk megadása esetén naponta fogjukinnen-onnan kapni a különféle, adományozásra és tanfolyamvégzésre buzdító elektronikus leveleket.

2) szcientológus rokonunk felfed a nevünkhöz köthetően egy-két családi titkot a különféle adatbekérő kérdőívek kitöltése vagy az ő auditálása során. A körülményektől függően ezek is eljuthatnak az európai és nemzetközi központba. Ezek egyrészt semmi köze a szcientológia egyháznak, másrészt a fenn hivatkozott NAIH állásfoglalás szerint ez a típusú adatgyűjtés törvényellenes.

 

MIT TEHETÜNK

Az adatvédelmi hatóság honlapján részletes tájékoztatást találunk az adatvédelmi panaszaink és aggályaink kezeléséről. Mindenkinek ajánlom ennek alapos áttanulmányozását, mielőtt belevágnánk ebbe a folyamatba.

A lényegi pontok a következők:

1. Jogunk van tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatokat kezel rólunk a szcientológia egyház.

2. Kérhetjük ezen adatok törlését.

Ezekhez formalevelet is találunk a NAIH oldalán, melyeket az egyszerűség kedvéért ide is belinkelek. Ezen levelek szcientológiára szabott változatát még a héten meg fogom jelentetni a blogon.

Letölthető formalevél megnevezése .pdf file .doc file
Tájékoztatás kérése személyes adatok kezeléséről .pdf .doc
Személyes adatok helyesbítése iránti kérelem .pdf .doc
Személyes adatok törlése iránti kérelem .pdf .doc

3. Először az adatkezelőt kell megkeresnünk a kérésünkkel, és ha erőfeszítéseink kudarcot vallanak, utána lehet csak panaszt tenni a NAIH-nál!

4. Dokumentálható módon és írásban adjunk be minden kérést az esetleges viták elkerülése érdekében.

5. Bizonyítható jogsértés esetén polgári pert indíthatunk kártérítésért.

 

Speciálisan a szcientológiára vonatkozó megállapítások:

6. Hiába írtunk alá bármiféle olyan nyilatkozatot szcientológusként, amelyben lemondtunk ezen, adatkezeléshez fűződő jogainkról, azok semmisek (hivatkozzunk a NAIH/2015/3940/2/V állásfoglalásra, mely a fent megadott hivatkozáson elolvasható).

7. Az adataink törlésének, a rólunk vezetett dossziék megsemmisítésének igazolásához közjegyző előtt tett nyilatkozatot is jogunk van kérni.

 

A SZCIENTOLÓGUSOK ELÉRHETŐSÉGEI

A szcientológia szervezetek elérhetőségeit a Clarus Animus Alapítvány honlapján találjuk:

Egyházi szervezetek

(Megjegyzés: ott megtalálható az összes fedőszervezet elérhetősége).

A Magyarországi Szcientológia Egyház Vallási Egyesület központi e-mail címe: mse@otlcee.hu

A budapesti szervezet (ideális org) e-mail címe: budapest@scientology.net