A Szcientológia akták filmsorozat

A Clarus Animus Alapítvány megbízásából 2022-ben bemutatott filmsorozat, melyet ötletgazdája és producere Dudás Diána, az alapítvány projektmenedzsere.

Hat, egyenként 30 perces részben nyolc interjúalany meséli el személyes és szakmai tapasztalatait a szcientológiával kapcsolatban.

Szcientológia akták, 1. rész

A nyitó epizódban Bonyai Péter, az alapítvány kurátora a vendég, és a szcientológiával kapcsolatos tapasztalatokról beszélget Dudás Diánával. Péter tíz évig volt szcientológus, Diána öt évig kereste ott (szintén hiába) a teljes szellemi szabadsághoz vezető utat.

A teljes történetünket nem lehet harminc percben annak részletességében bemutatni, így a fontosabb részletekre szorítkoztunk, illetve igyekeztünk a főbb tanulságokat megfogalmazni.

Szcientológia akták, 2. rész

Egy tragikus és felkavaró, nem könnyen emészthető epizódot fogtok látni, és erre előzetesen fel is szeretnénk hívni ezúton a figyelmet.

 A szcientológia veszélyességének egy újabb bizonyítéka ez a történet. Ebből a részből megtudhatjuk, hogy pontosan milyen veszélyekről van szó, hogy mikkel fenyegetik az onnan kilépni szándékozókat, és hogy milyen súlyos következményekkel járhat a szektákra jellemző lelki bántalmazás.

Szcientológia akták, 3. rész

A Szcientológia akták 3. epizódjának témája a Sea Organization, a szcientológia állítólagos „szerzetesrendje”.

Ezt a szervezetet L. Ron Hubbard 1967-ben alapította, és eleinte egy kisebb hajóflotta fedélzetén működött (innen származik az elnevezése is – „tengeri szervezet”). A legelkötelezettebb szcientológusok lehetnek a tagjai, akik aláírnak egy egymilliárd évre szóló szerződést, és gyakorlatilag minden világi hívságról lemondva teljesen a szcientológiának szentelik magukat. A fizetés minimális (0–50 dollár / hét, bevételtől függően), és gyakorlatilag amikor az ember ébren van, akkor az egyháznak dolgozik. A szállást és az étkezést az egyház biztosítja.

Ebben a részben két volt Sea Org taggal beszélgetünk a Sea Orgról, a tapasztalataikról, a saját szemmel látott visszaélésekről és az ott uralkodó légkörről.

Szcientológia akták, 4. rész

A Magyarországi Szcientológia Egyház 1991 nyarán lett hivatalosan bejegyezve, azaz kicsit több mint három évtizede jelen vannak már hazánkban.

Ebben az epizódban egy olyan volt szcientológus munkatárs fog beszélni személyes tapasztalatairól, aki a frissen megalakult egyház egyik első munkatársa volt. Vajon más volt akkoriban a szcientológia, más módszerekkel dolgoztak?

Ebben a 30 évvel ezelőtti eseményekre visszatekintő részből mindez kiderül. Vendégünk ráadásul egy ideig etika tisztként is tevékenykedett, a szcientológia belső igazságszolgáltatási rendszerének aktív résztvevőjeként.

Szcientológia akták, 5. rész

Sokszor meg szoktak keresni minket azzal a kérdéssel, hogy milyen mértékben van jelen a szcientológia az üzleti életben és a számos üzleti tanácsadó és coach közül ki dolgozik a szcientológia módszereivel.

Az 5. epizódban egy vállalkozó a vendégünk, aki az egyik, szcientológusokhoz köthető üzleti klub tagja volt. Elmeséli személyes tapasztalatait erről a társaságról, és előkerül a híres „jedi képzés” is, amelyről már korábban cikkeztük. Vajon ezen a szinten is alkalmazzák-e a szcientológia ellentmondásos gyakorlatait? Ebből a részből kiderül.

Szcientológia akták, 6. rész

Ebben a részben egy különleges vendég tisztel meg minket jelenlétével. Ő talán az egyetlen olyan kormánytisztviselő a világon, aki jogállami kereteken belül eredményes hatósági fellépéseket tudott a szcientológia visszaszorítása érdekében kezdeményezni.

Ebben az epizódban dr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke fog beszélni az adatvédelmi hatósági eljárásokról és azok tapasztalatairól.

Ezenkívül választ kaptok arra, hogy mire kíváncsiak a szcientológusok, milyen kérdéseket tesznek fel azoknak, akiknek fontosabb pozíciót szánnak a szervezetben, és miként reagálnak egy hivatalos vizsgálat esetén.

© 2022. Clarus Animus Alapítvány. A videók az alapítvány megbízásából készültek és szerzői jogi védelem alatt állnak, engedély nélkül sem részben, sem egészben nem használhatók fel és nem mutathatók be. A sorozatot a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.