Szerző: Bonyai Péter
Közzététel dátuma: 2024. 11. 28.

Bevezető

A lényegi rész előtt fontosnak tartom tisztázni azt, hogy miért a „kultusz” elnevezést választottam. Az ilyen típusú szervezetek, csoportosulások vagy mozgalmak háromféle elnevezése ismert, ahogy azt már korábban megfogalmazta a téma egyik jeles magyar kutatója:

A jelenségcsoportba tartozó terminusoknak nincs (s aligha alkotható meg) egzakt meghatározása. A szekták (az európai, főként német és francia terminológia szerint), illetve a kultuszok (az uralkodó angolszász szóhasználatban) és az új vallási mozgalmak egyéb változatai (kisegyházak, bázisközösségek stb.) között éppoly nehéz pontos határt megvonni, mint a velük (tanaikkal, szervezetükkel, működésükkel) kapcsolatban felmerülő fogalmak: közösség(iség), nyájszellem és csoport-börtön; karizmatikus vezető és guru; tanítás, indoktrináció és agymosás; vagyonközösség, anyagi függésbe hozás és kizsákmányolás; küldetés(tudat), elhivatottság és megalomán hatalmi megszállottság; megtérés, elköteleződés és szellemi alávetettség; szeretet és lelki terror; fegyelem és totális uralom stb. között. (Lugosi, 1997: 83-84.)

Én a „kultusz” szót használnám, méghozzá abban az értelemben, ahogy Száz és Szilczl (1996) használja és elkülöníti a „szekta” fogalmától: a szekta (angolul „sect”) olyan csoport, amely egy nagyobb (történelmi) egyházból válik ki, szakítva annak hagyományaival, és általában jelentős mértékben szigorúbb viselkedési és doktrinális követelményeket támaszt; a kultusz (angolul cult”) ezzel szemben új és az eddigiektől eltérő, idegen és szokatlan vallási struktúrákat hoz létre.

Általában két téma körül forognak a laikusoktól az alapítványnál kapott visszajelzések és a bennük felmerülő kérdések: az egyik az ilyen szervezetekhez való csatlakozás oka és annak körülményei („minek ment oda” / „engem biztos nem tudnának ezzel beetetni”), a másik pedig az ott maradás kérdésköre („miért nem lépett ki”). Ezen írásban a második felvetést vizsgálom.

A kultuszok és a kultusztagság jellemzőinek gyors áttekintése

A szakirodalomban két fő nézőpont dominál a jelenség értelmezése során – az egyik a külső manipulációra és a szociálpszichológiai szempontokra helyezi a hangsúlyt, a másik elsősorban egyfajta addikcióként tekint a problémára. Ezen modellekből jól kirajzolódik, hogy egyrészt milyen külső és belső tényezők nehezítik meg egy ilyen csoport otthagyását (azaz sokféle választ adnak arra a kérdésre, hogy „miért nem lépnek ki”), másrészt egy jó támpontot az egyén rehabilitációja, a kilépés utáni pszichoterápiára – az egész problémakör megközelíthető az addiktológia szempontjából is.

A külső tényezők (kontroll, manipuláció) szerinti megközelítés

A kultuszok egyfajta manipulatív és bántalmazó csoportként történő megragadására és ez alapján történő jellemzésére számos modellt és elméletet alkottak. Ezek közül a Hassan (2021) által definiált BITE-modellt (behaviour, information, thought, emotion) emelném ki, amelyben a szabályozás és az ellenőrzés a fő motívumok, és ennek területei alapján csoportosítja az elméletalkotó a kultuszok jellemzőit; a viselkedés, az információk, a gondolkodás és az érzelmek szabályozás és kontrollja alá sorolja be azok minden tulajdonságát.

A viselkedés szabályozása lefedi az emberi kapcsolatok létrehozásának vagy megszakításának előírását és/vagy felügyeletét; az öltözködés, a megjelenés, az étkezési szokások meghatározását; a személyes pénzügyek feletti kontroll átvételét; a szabadidő beosztását; a belsős jutalmak és büntetések rendszerét; a döntési szabadság elvételét; a feltétlen engedelmességre kondicionálást (Hassan, 2021).

A gondolatok szabályozásának főbb elemei: a doktrína belső igazságként történő internalizálásának előírása; komplex jelenségek egyszerű szavakra és szabályokra történő redukálása; sajátos belső nyelvezet és szóhasználat, amely a kívülállók számára nem érthető, illetve hétköznapi szavak újradefiniálása és más értelemben történő használata; az emlékezet manipulálása hamis emlékek sugalmazásával; a gondolkodást leállító technikák és módszerek oktatása; a kritikus gondolkodás elutasítása; minden más módszer és hitrendszer teljes elutasítása és gonosznak bélyegzése; valamint a vezető, a doktrína és a belső szabályok megkérdőjelezhetetlensége (Hassan, 2021).

Az érzelmek szabályozásának főbb pontjai: a kívánatosnak tartott és kimutatható érzelmek körének leszűkítése; annak sulykolása, hogy mindig magában keresse a hibát, soha ne a csoportban vagy a vezetőben; többféle bűntudat keltése (nem vagy elég méltó, a családod bűnös, önző vagy stb.); félelemkeltés (az elkárhozástól, a csoportból való kiközösítéstől, a gonosz és ellenséges külvilágtól, a szabadon gondolkodástól stb.), valamint a bűnök rituális és sokszor nyilvános megvallásának megkövetelése (Hassan, 2021). Ide tartozik még az ún. love bombing, azaz a szeretetbombázás, amikor a frissen belépett tagokat elárasztják dicséretekkel, erősen érdeklődnek irántuk, hízelegnek nekik és rendkívül kedvesek és szívélyesek velük (Singer & Lalich, 1995).

Ezek gyakorlati megvalósítása az információk szabályozásán keresztül történik, melynek főbb összetevői a következők: az információk szándékos visszatartása, szisztematikus hazugságok; az elérhető információk körének szigorú szabályozása, azok kategóriákra osztása (ki mit tudhat és mit nem); internethozzáférés korlátozása vagy tiltása, a volt kultusztagokkal és a kultusszal kritikus emberekkel létesített kapcsolat tiltása; besúgórendszer és -kultúra kialakítása, egymás feljelentésének és beárulásának bátorítása; nagymennyiségű saját propagandakiadvány elkészítése és azok olvasásának, használatának megkövetelése; a meggyónt és megismert bűnökkel és kihágásokkal történő visszaélések (Hassan, 2021).

Az addiktológiai megközelítés

A másik megközelítés nem a pszichológiai manipulációra és a nyomásgyakorlási stratégiákra helyezi a hangsúlyt, hanem függőségi zavarként értelmezi a tagságot, és inkább áldozatként tekint a tagokra (Booth & Bradshaw, 1999, idézi Rousselet et al., 2017). Ezt a nézőpontot erősíti Goodman (1990) azon kritériuma, mely szerint a függőségben szenvedők képtelenek változtatni viselkedésükön az észlelt kockázatok, az elszenvedett károk és a testi/pszichés sérülések ellenére sem.

Két példa a kultusztagsághoz köthető további elméletekre és fogalmakra

Az eredetileg felvetett kérdés átfogó megválaszolása után most kitérnék két konkrét olyan elméletre és jelenségre, amelyekkel egyrészt tovább mélyíthető annak megértése, hogy miért nem olyan egyszerű otthagyni egy kultuszt, másrészt szerintem alulértékelt és alulhangsúlyozott tényezők az ilyen szervezetek megtartó erejének értelmezésekor (illetve legalábbis az első biztosan ebbe a kategóriába tartozik).

A nyelvi relativizmus elméletének frissen előtérben helyezett relevanciája

Montell (2021) tudományos-ismeretterjesztő könyvében egy érdekes párhuzamot vet fel a gondolkodás szabályozása alá sorolt egyik tényezőhöz. A saját belső, külsősök számára nem érthető nómenklatúra és terminológia használatát, egy szervezeten belüli zsargon kialakítását, a hétköznapi szavak belső újradefiniálását a Sapir–Whorf-hipotézis egyik alaptétele alapján értelmezi.

A hipotézis nyelvi determinizmusra vonatkozó alaptétele szerint gondolkodásmódunkat meghatározzák az általunk használt nyelv tulajdonságai. A szakirodalomban jelenleg szinte kivétel nélkül elvetett erős értelmezés szerint a nyelvi jelenségek olyan mértékben formálják a gondolkodásmódunkat, hogy nem is tudjuk a nyelv megszabta kereteken kívül látni és értelmezi a körülöttünk lévő világot; a gyenge értelmezés viszont jóval elfogadottabb: e szerint végletes korlátokat ugyan nem állít fel a nyelv, de érzékelhetően és egy bizonyos mértékig befolyásolja a gondolkodásmódunkat és a világról alkotott képünket (Pléh és Lukács, 2014).

Montell (2021) szerint ha valaki belép egy olyan csoportba, amely új kifejezéseket, mantrákat és újradefiniált szavakat használ a saját ideológiája és az „igazság” meghatározására, akkor ennek hatására az alany egész világképe átalakulhat.

Ezen a ponton hoznám saját személyes tapasztalataimat, amely alapján kijelenthetem, hogy ez egy sokkal, de sokkal nagyobb hatású tényező, mint amennyire ezt kívülről feltételezik. Én tíz évig voltam egy igazi kultusz, a szcientológia egyház tagja, amely pont az egyik iskolapéldája a nagyon kiterjedt belsős szóhasználatnak és az ebből következő igen erőteljes tudatformálásnak

Ez a szervezet rengeteg olyan szót használ belül, amelyek vagy nem részei a nyelvnek (eredetileg az angolnak, de ugyanúgy azok lefordítása/átültetése után magyar nyelvnek sem), vagy meglévő lexémák sajátos újraértelmezései. Ezek együttes használata egy teljesen új gondolkodási koordinátarendszert teremt, amely alapvető átformálja a világnézetet (és ezzel eltávolít a való világtól és nagyon komoly mentális akadályokat állít a csoport elhagyása elé).

Pár példával érzékeltetném ezt:

A szcientológia alapítója és kizárólagos ideológusa, L. Ron Hubbard szerint az ember három fő részből áll – egy thetánból (ez egy általa alkotott új szó), az elméből (ez a lexéma új definíciót kapott) és a testből (a test részeként kezelt agy is új belsős definíciót kapott). A thetán szerinte nem egyenlő a hétköznapi értelemben vett lélekkel, hanem egy pusztán spirituális entitás, amelynek semmilyen anyagi dimenziója nincs; ez úgymond maga a lélek és a tudatosság, és szerinte lényegében ez maga az ember, amely már évtrilliók óta létezik, és testről testre vándorol. Az elme szerinte mindössze egy emléktár, amely mentális képekből áll és valahol a test körül lebeg kis és láthatatlan energiamezők formájában. A test részeként kezelt agy pedig mindössze egy kapcsolódótábla, amelyen keresztül a thetán az elme használatával irányítja a testet (Hubbard, 2009).

Az élet alapvető mozgatórugója szerinte a túlélés, amelyet nyolc fő hajtóerőre oszt. A túlélés is újra lett definiálva – nem csak a puszta életben maradást jelenti, hanem egyfajta spektrumként értelmezi, amelynek definíciója annak minőségét és erősségét is magába foglalja. Például a meggazdagodás vagy egy kiváló műalkotás létrehozása felé ugyanúgy a túlélés hajtja az embert, csak egy magasabb szinten. Itt ismét egy új szót alkotott – egy elég redukcionista motivációelméletben nyolc dinamikára osztja az összes a pszichológiában drive, motívum ösztönkésztetés stb. kifejezésekkel jellemzett konstruktumokat. A dinamikákra felosztás érintettség és cél szerint történik – például az első dinamika minden saját magunkra irányuló és saját maguk jobb életét célzó késztetést lefed, a második dinamika a szexualitás, a család és a kreativitás dinamikája és elképzelése szerint ez így megy koncentrikus körönként egészen a nyolcadik dinamikáig, amely szerinte a végtelenség és az isteni lét elérésének, megértésének és felfedezésének dinamikája (Hubbard, 2009).

A családhoz való viszony átértelmezésének konkrét példáján szemléltetném a thetán mint új fogalom hatását – gondoljuk csak tovább, mit számíthat vajon egy, az univerzummal egyidősnek mondott szellemi lénynek, hogy most éppen kik a 12213532623200-ik biológiai szülei / gyermekei? Az új és átértelmezett fogalmak bevezette világkép és az így kialakult gondolkodásmód például nagyban megkönnyíti egy szcientológus számára, hogy különösebb érzelmi megrázkódtatás nélkül megszakítsa a kapcsolatot szüleivel vagy a gyerekeivel, amelyre sajnos számos szomorú példa van. Visszakanyarodva továbbá a kultuszokban maradáshoz: amikor az ember nap mint nap ilyen és ehhez kapcsolódó tanításokkal szembesül, e szerint gondolkodik, ez szerint dönt és viselkedik, olyan fundamentális paradigmaváltáson megy át. Egyrészt részben emiatt borzasztó nehéz otthagyni ezt a közeget, másrészt amikor kilép, akkor nem kevés ideig eltarthat, míg kiszakad ebből a gondolati börtönből, és képes lesz például a szüleihez és szociális kapcsolataihoz a mostani társadalmi normák szerint viszonyulni, és nem a szcientológia által meghatározott gondolati keretek között tekinteni rájuk.

A nyelvi relativizmus másik eklatáns példa az ellenségkép kezelése a szcientológián belül. Ahogy Kent és Manca (2014) összefoglalták, a szcientológia fő és elsődleges ellensége a pszichiáterek, pszichológusok és pszichoanalitikusok „klikkje”, amelyekre szintén alkotott egy új szót a szcientológia alapítója – ezek szakemberek összefoglaló neve a „psychs”, amely magyar nyelvre „pszichók” néven lett átültetve, és természetesen ők a világ minden bajának okozói. Egy másik szót is alkottak a dehumanizálásuk erősítésére, ez pedig a pszichók állítólagos jogsértései ellen harcolók elnevezése, a „psychbusters”, amely magyarul „pszichóirtók” lett. Emiatt társalapítója a szcientológia egyház az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (Citizens’ Commission on Human Rights, CCHR) elnevezésű nemzetközi pszichiátriaellenes (vagy inkább „pszichóirtó”) szervezetnek.

Itt ismét személyes példát hoznék – ez az új kifejezés és az ehhez kapcsolódóan sulykolt ideológia engem például nagyban befolyásolt abban, hogy teljesen elutasítsam a pszichológiát, és a szcientológiából való kilépésem után fel sem merült bennem, hogy terapeutát keressek vagy pszichológiai témájú könyveket olvassak. 15 évnek kellett eltelnie a való világban és az ismerős nyelvi környezet által meghatározott gondolkodási keretek között ahhoz, hogy egyáltalán el tudjam képzelni ezt, és jelentkezzek egy ilyen levelező képzésre.

A kognitív disszonancia ereje

Az előző szemponttal ellentétben ez viszont gyakran felmerül a kultuszokkal kapcsolatos diskurzus során. A manipulátorok legnagyobb barátjaként ismert jelenség például jó indoklást ad arra is, hogy miért nem lép ki valaki egy kultuszból, amikor az értékrendjével ellentétes dolgokat lát és tapasztal.

A kognitív disszonancia mint fogalom Festinger (2000) nevéhez fűződik, és kimondja, hogy ha egy új információ vagy tapasztalat ellentmond korábbi elképzeléseinknek vagy ismereteinknek (azaz a kognícióinknak), akkor disszonanciát, egyfajta belső feszültséget élünk át. Ez egy szorongást keltő állapot, és ezt a szorongást valamilyen módon csökkenteni igyekszünk. Ez általában az attitűd megváltoztatásával érjük el, és Smith et al. (2016) összefoglalása szerint négy lépés szükséges ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Ezt a négy lépést most saját példán keresztül szemléltetem.

Kép forrása: https://slideplayer.hu/slide/2187069/

Alaphelyzet: friss tagja vagyok a szcientológia egyháznak, és számomra a gyerekek feltétlen szeretete és elfogadása fontos. Tudomást szerzek arról egy bulvárlapból, hogy Tom Cruise x éve nem áll szóba saját lányával és megszakította vele a kapcsolatot, mert az nem szcientológus.

1. Attitűdnek ellentmondó viselkedés észlelése. A szcientológia egyház tagja vagyok, de azt is vallom, hogy a gyerekeket el kell fogadni feltétel nélkül, és ezért az ilyen típusú kapcsolatmegszakítást gyakorló közösségbe való tartozás vállalhatatlan számomra.
2. A cselekvés szabad választás eredményeképpen történő értelmezése. Saját elhatározásból léptem be ebbe a szervezetbe és vállaltam fel ezzel együtt ezt is.
3. Kellemetlen fiziológiai arousal érzése. Feszült vagyok és idegesít ez a szituáció, felkavart ez a cikk.
4. Annak felismerése, hogy az össze nem illő cselekvés és attitűd miatt van ez az arousal. Nyilván emiatt az információ miatt vagyok feszült, és aggaszt, hogy mit gondolnak rólam majd mások, mint szülőről.

Amikor idáig eljutok, csökkentenem kell valahogy ezt a disszonanciát. Ennek Festinger szerint legegyszerűbb módja nem a viselkedésem megváltoztatása (jelen esetben a kilépés), hanem a gondolkodásomé (Smith et al., 2016). Tehát a fenti példát végigvive azzal oldom meg a helyzet, hogy erre jutok: „A szcientológia azt tanítja, hogy a kommunikáció egyrészt alapvető jog, így annak megszakítása is. Minden ember egy nagyon hosszú ideje létező szellemi lény, aki rossz állapotban és a megfelelő módszerek alkalmazásával nagyon magasra emelkedhet. Ezért lehetnek olyan indokolt helyzetek, amikor egy apa kénytelen szakítani lányával, ha az akadályozza spirituális haladását.

Zárszó

Természetesen (ahogy az a BITE-modellnél is látható), elég sok szempontból meg lehet (és meg is kell közelíteni ezt a témát), de azt gondolom, ez a két, gyakorlati példákkal megvilágított aspektus után már határozottabb választ lehet adni arra a kérdésre, hogy „miért maradt ott”.

Felhasznált irodalom

Booth, L. & Bradshaw, J. (1999). When God Becomes A Drug: Breaking the Chains of Religious Addiction and Abuse. J.P. Tarcher.

Festinger, L. (2000). A kognitív disszonancia elmélete. Osiris Kiadó

Goodman, A. (1990), Addiction: definition and implications. British Journal of Addiction, 85: 1403-1408. https://doi.org/10.1111/j.1360-0443.1990.tb01620.x

Hassan, S. (2021). The BITE model of authoritarian control: Undue influence, thought reform, brainwashing, mind control, trafficking, and the law (Doctoral dissertation). https://doi.org/10.13140/RG.2.2.12755.60965

Hubbard, L. R. (2009). Szcientológia – A gondolkodás alapjai. New Era Publications.

Kent, S. A., & Manca, T. A. (2014). A war over mental health professionalism: Scientology versus psychiatry. Mental health, religion & culture, 17(1), 1–23. https://doi.org/10.1080/13674676.2012.737552

Lugosi, Gy. (1997). Szekták, kultuszok, új vallási mozgalmak… Eszmélet 34. (1997. nyár): 83-93.

Montell, A. (2021). Cultish: The language of fanaticism. Harper Wave.

Pléh, Cs., Lukács, Á. (2014). Pszicholingvisztika. Akadémiai Kiadó.

Rousselet, M., Duretete, O., Hardouin, J. B., & Grall-Bronnec, M. (2017). Cult membership: What factors contribute to joining or leaving? Psychiatry Research, Volume 257, pp. 27-33, ISSN 0165-1781, https://doi.org/10.1016/j.psychres.2017.07.018

Singer, M. T., & Lalich, J. (1995). Cults in our midst: the hidden menace in our everyday lives. Jossey-Bass/Wiley.

Smith, E. R., Mackie, D. M., Claypool, H. M. (2016). Szociálpszichológia. ELTE Eötvös Kiadó.

Szász D. & Szilczl D. (1996). Az új vallási mozgalmakról. Valóság 5. 84-92.